Születése óta, vagyis 6 éven át volt gazdis APOLLO. Kinti kutyaként élt míg kisebb testű házikedvencecske természetesen bent lakott a lakásban. Sajnos, mint sok más kutyus, APOLLO is retteg a vihartól, a villámlástól és mennydörgéstől és ilyenkor vakon menekül amerre lát. Jó néhány alkalommal szökött meg emiatt gazdájától, aki sajnos képtelen volt vigyázni rá és biztonságos helyre zárni ilyenkor. Legutoljára egy ilyen elszökése alkalmával elkapott egy éppen arra sétáltatott kiskutyát ugyanis más kutyákkal nem kompatibilis. Szerencsére a kiskutya komolyabb sérülés nélkül megúszta. A kiskutya gazdija viszont elszenvedett egy karcolást miközben saját kutyusát mentette. Mit ad Isten, a kiskutya tulajdonosa rendőr, így hatósági eljárás is indult az ügyben. Ennek eredményeképp APOLLO gazdája lemondott Róla, ő pedig azóta a szűk kennelben lógatja az orrát.
Izmos, robosztus kutyus, akinek sétáltatásához is erő kell. Általában el van bújva a kutyaházába, ott szomorkodik, de ha megszólítjuk, szomorúan bár, de előjön. Ha valaki kiviszi sétálni, az végtelenül boldoggá teszi hisz az embert amúgy rajongásig szereti. Mindenkit imád, akit meglát, csak még szomorú, nagyon kellene neki a figyelem és a szeretet. Nem ugrálós, de tele van energiával, ezért minden nap hosszú, lefárasztó sétákra van szüksége. Ez a menhelyen sajnos túl nagy kihívás, ezért bízunk benne, hogy egy fajtához értő gazdinak megakad majd rajta a szeme és nem a menhelyen bezárva egy kis helyre kell majd meghalnia mint sok hasonszőrű lakónknak.
Gyerekekkel is nagyon kedves.
Jobb hátsó lábát folyamatosan rágcsálta, ezért gerincéről is röntgenfelvétel készült. Az állatorvos porcerősítő szedését javasolta. Jelenleg C11 tablettát szed. Jobb mellső lába csámpás.
2022.05.19-én elvégzett szívféregtesztjének eredménye: negatív.