BRAVE gazdája meghalt, ő pedig a menhelyen landolt. Sajnos megfogni nem tudtunk, csak befogórúddal sikerült behoznunk a telepre.
Akik korábban is ismerték, azt mesélték, neveletlen és morog, ha simogatják. Nos, nem tévedtek. Az első napokban, hetekben nagyon ellenséges volt velünk. Acsarkodott, morgott és támadott. Még a nyakörv rátétele is nagy kihívást jelentett, nemhogy az, hogy végbéldaganata miatt állatorvoshoz járjunk vele. Mindezekhez folyamatosan kutyakiképző segítségére volt szükségünk és az, hogy ő is megküzdött vele, enyhe kifejezés.
Szerencsére végbéldaganata jóindulatúnak bizonyult.
Azóta eltelt 2 és fél hónap és BRAVE nagyon sokat fejlődött. Gondozóját és azt az önkéntest, aki rendszeresen foglalkozik vele, már nagyon szereti. Ha meglátja őket, nyomja oda az orrát nekik a rácson keresztül, hogy simogassák már meg. Imád sétálni menni velük a menhely mögötti mezőn. Játékos, imád ugrándozni körülöttük és játékra hívni őket. Ők már nem csak simogatni tudják, de meg is tudják gyömöszölni. Néha még odamordul, de ez már nem agresszió, mindössze dominancia. Ha viszont határozottak vagyunk, határozottan rászólunk, akkor tudja, hogy nem ő irányít. Nagyon okos kutya és egyre szófogadóbb lesz. Egyre több embert fogad el.
FRISSÍTÉS 2022.06.15.:
BRAVE rengeteget változott pozitív irányba. Azokkal, akiket jól ismer, egy igazi cukorfalat lett, akit szinte kenyérre lehet kenni. Már nem morog, nagyokat játszik a számára jól ismert személyekkel, fut a labda után és úgy ugrál boldogságában mint egy kölyökkutya. Egy igazi ölelgetnivaló kutyus lett belőle. Idegenekre még csúnyán néz és különösen az idegen férfiakat még csúnyán megugatja. Ha rászólunk, akkor azonban azonnal abbahagyja. A póráz felrakása még picit nehézkes mert még mindig nagyon lehajtja a fejét, így próbálva elkerülni, hogy a nyakára kerüljön, de nem kap már oda, nem bánt minket. Rehabilitációja folyamatos.
FRISSÍTÉS 2022.09.01.
BRAVE-et már bárki el tudja vinni sétálni és a nyakörvet is simán rá lehet tenni. Hihetetlen sokat változott pozitív irányba.
Kankutyákkal nem kompatibilis és a cicákat sem szereti, de szuka kutyákkal tökéletes kapcsolatot ápol.
2022.02.24-én elvégzett szívféregtesztjének eredménye: negatív.