Jobb sorsot érdemelt SAMU, aki egy vizesárok szélén gubbasztott! Hátát beköpték a legyek, csontjai szinte kilátszódtak csapzott bundája alól. Fülei atkásak voltak és szörcsögve vette a levegőt. Szerencsére időben érkezett hozzá a segítség.
Zita önkéntesünk vette magához néhány hétre, hogy megerősítse kis szervezetét és felkészítse a menhelyi életre , ahol délután négytől reggel nyolcig egyedül vannak gondozottjaink. SAMUnak az első pár hétben 0-24 óras felügyeletre volt szüksége. A menhelyen sajnos ezt nem tudtuk megoldani.
Alapos átvizsgálás után Zita észrevette, hogy egy szalmaszál fúródott SAMU ínyébe, gyulladást okozva ezzel szervezetében. Iszonyatos fájdalmai lehettek a cicának emiatt.
SAMU most lassan, de biztosan fejlődik, súlya szépen gyarapodik.
Erőt gyűjt még magának, hogy megmutassa igazi énjét. Nem siettetjük, ráér.
Napközben sokat pihen, élvezi a biztonságot.
Szeretnénk neki örök otthont találni, ahol családtagként kezelik! Szobatiszta, FIV/FELV tesztje negatív. SAMU akkor még Jürgen néven szerepelt a nyilvántartásunkban.
Gazdis lett. 2024.01.29. (Ja)