Történet
Csak a véletlennek köszönhető, hogy a "gazdájuk" jóvoltából nem fagytak meg a januári hideg éjszakában SZIROM és 3 újszülött babája. Egyik este munkatársainknak ki kellett menni a menhelyre, benéztek az inkubátorba, ahol már ott kuporgott a kis család.
A babák köldökzsinóros újszülöttek voltak, anyukájuk egy csont-bőr tacsi keverék. Pár napig együtt volt a család, SZIROM erején felül nevelgette a kicsiket, miközben nagyon rosszul volt. Állandó hasmenése volt, nagyon keveset, később már egyáltalán nem evett, kiszáradás veszélye fenyegette. Orvosi javaslatra le lettek választva a kicsik, akik közül az egyik nagyon gyenge volt, és el is pusztult.
A másik kettő jól van, szépen felnőttek anya nélkül is. Cumisüvegből tápláltuk őket kecsketejjel. Már 8 hetesek és felelős gazdikra várnak!
ARCHIBALD kisfiú, NÜNÜKE pedig kislány.
Mind a ketten csak ivartalanítási kötelezettséggel fogadhatók örökbe (amit a későbbiekben ellenőrizni fogunk) és csak kertes házba, kinti-benti tartással. Kistestűek maradnak. Többszörösen oltva, féregtelenítve vannak és chippel ellátottak.
Mind a ketten gazdira találtak!