Fiatal lányok vették észre, a csontsovány, földet kúszva mászó cicát. Ők értesítettek bennünket , megmentve ezzel PISKÓTA életét. Azt gondoltuk, hogy kölyökcicáról van szó, mert alultápláltsága, fejletlen teste erre utalt.
PISKÓTA igencsak a felnőtt korban van, de az utca és az emberi közöny rányomta bélyegét életére.
Szerencsére szépen elkezdett gyarapodni a súlya, így nem aggódtunk miatta.
Ami aggodalomra adott okot, az a szeme! PISKÓTA vak. A szem működik, idegrendszeri problémája lehet. PISKÓTÁt lelkileg nagyon megviseli, hogy elvesztette látását. Nem tudjuk, hogy mi történt vele, de igyekszünk a lehető legbiztonságosabb otthont megkeresni neki. Ugyanis amint érzi a cica, hogy nincs veszélyben, sokkal felszabadultabb.
Szereti a simogatást, a maga módján még hízeleg is. Nagyon szeretetéhes.
Más cicákkal barátságos, de nem szereti felhívni magára a figyelmet.Csendben várja, hogy a kényeztető kezek rátaláljanak.
FIV/ FELV tesztje negatív, szobatiszta.
Gazdis lett. 2023.11.19. (Ja)