Történet
Német juhász-német vizsla keverék szuka kutyus. Két testvérével csontsoványan került be a menhelyre. Kissé félénk, nem sok törődést kapott eddig. Kezd hozzászokni a pórázhoz, már egyre szebben sétál. Társaival jól kijön, velük szemben is inkább félénk. Türelmes gazdira van szüksége, aki sok-sok szeretetet adna neki és törődést, nagyon megérdemelné szegényke. Ő egy igazi kis tündér, róla tényleg elmondható, hogy a légynek sem tudna ártani. Imádja az embereket, ha foglalkoznak vele és szeretgetik. Ölelgeti az embert ezzel figyelmeztet , hogy foglalkozzunk vele, valamint szeret óvatosan hajat rágcsálni. Egyáltalán nem eleven, nagyon nyugodt a természete. Szépen sétál pórázon de póráz nélkül is követi az embert. Kutyatársaival jól kijön, szépen viselkedik. Nagyon okos, és korára való tekintettel még nevelhető és tanítható is !
Németországba utazott! 2013. 11. 21.